2018. augusztus 14., kedd

Duszniki-Zdrój, SzG3


Ez volt a másik Zdroj, amit meglátogattunk, elsősorban azért, mert egy jót akartunk sétálni a zöldben, erre pedig egy fürdőhely fürdői parkja nagyon alkalmas Lengyelországban. Kisebb, mint Kudowa-Zdroj, de ettől még annál is nyugodtabb. Igazából nem sokat lehet írni róla, az egyetlen különlegessége, hogy itt található a Chopin ház. A 16 éves Chopin az édesanyjával ill. a nővéreivel volt itt, akik gyógykezelésre érkeztek. Később koncertet adtak (az árvák javára) és ez volt Chopin első külföldi szereplése (mint azt többször jeleztem, 1945-ig ez a terület Németország része volt, tehát Chopin Lengyelországból jött át Bad Reinerzbe (ami most Duszniki-Zdrój) és ott koncertezett). Ez a ház emlékhely ezzel az eseménnyel kapcsolatban, némi kiállítás és egy kamara koncertterem van benne. Még egy említésre méltó esemény történt, amikor ott voltunk. Az ivócsarnokkal egybeépítve található itt egy szabadtéri színpad, amit elsősorban koncertekre használnak. Éppen akkor érkeztünk, amikor egy pap zenés műsort adott az igen nagyszámú (főleg idősekből álló) közönségnek. Amennyire meg tudtuk ítélni, vallási jellegű vagy ahhoz kapcsolódó számokat adott elő nagy sikerrel, olaszos (spanyolos?) stílusban. Az láttam és hallottam, hogy abszolút profi felszerelése volt és a hangja is nagyon jó volt ahhoz a stílushoz, amit énekelt (én mondjuk Led Zeppelin, Santana, Deep Purple, stb beállítottságú vagyok, de a jó hangját és a felszerelését ettől függetlenül el kell ismernem). A közönség is nagyon élvezte, de gondolom Ők már azért tudták, hogy mire számíthatnak.


Csak egy megjegyzés: az ezen a környéken található gyógyvizek elsősorban ivókúrára vannak, mivel elég hidegek, fürdéshez melegíteni kell azokat.

Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

 az ivócsarnok
 az ivócsarnok

 Muszla koncertowa
 az ivócsarnok


 gyógyvíz forráskút
 gyógyvíz forráskút
 a Chopin ház
  a Chopin ház

Kościół pw. Najświętszego Serca Pana Jezusa

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése